2004. július 2., péntek
... a vegere ertem. elnezest az ekezetekert, de az most az nincs a billentyuzeten. stilusosan ugy kellett volna irni, hogy "veget ert a moka mara, de folytatodik Kuala Lumpurban", de nem ezt irtam. ahogyan szo szot kovetett, nem lesz tobb hir Ausztraliarol. orulok hogy sokan olvasgattak a hireket, elkepeszto milyen helyekrol neztek meg az irasaimat, meg uzbegisztanbol is. nos... mar csak egy szo hianyzik a a vegerol
FIN
2004. június 23., szerda
...jó rég írtam, de most bepótolom. Sokminden történt, csak lusta voltam blogozni. Lassan megyek haza, így még gyorsan leszaladtam Canberraba, amiről tudni kel hogy Ausztrália fővárosa. A történet szerint Sydney és Melbourne nem tudott megegyezni hogy melyikük legyen a főváros, így építettek egyet. Canberra tervezőasztalon született, vonalzóval húzták meg az utcákat, minden logikusan van felípítve. Egyébként a Canberra szó találkozási pontot jelent aboriginalul. Ahogy kell vonattal mentem hogy megint lássak sokat, Alice után a 4 óra vonatút már meg se kottyant. Mivel 11re értem oda és a szállásom is megvolt már, maradt fél napom kicsit nézelődni. Mit tehet ilyenkor a túrista, irány a parlament. Mivel lehet látogatni a parlamentet, meg is tettem. Szerencsémre épp üléseztek, így kicsit belefolyhattam az ausztrál törvénykezés menetébe. Épp arról folyt a vita, hogy engedjék-e a gyorsétterem reklámokat a gyerekmüsorok alatt. Igen, valahol ez a probléma. A parlamenti viselkedés pedig olyan volt mint az alsó tagozatban. A képviselők beszélgettek, leveleket küldözgettek egymásnak, bekiabáltak meg ilyesmik. Ekkor az ülésvezető felállt mint egy osztályfőnök és rendet tett, megfenyegetett néhány képviselőt hogy kiküldi őket a teremből. Erre csend lett, és én is fogtam magam és ott hagytam őket vitázni. utána kicsit sétálgattam még a városban. Kifejezetten hideg volt. Úgy éreztem magam mint Európában ősszel, lehullott falevelek mindenfele. Kőből építik a házakat, és van kéményük is, nem úgy mint itt. Egy baja van Canberranak, az időjárás, nyáron meleg és télen hideg. Így szinte csak tavasszal és ősszel van valami mozgás. Másnapra maradt az igazi városnézés.Jól bereggeliztem és irány a város. Kaptam egy jó részletes térképet minden látnivalóval. Szinte mindent megnéztem amit kellett, Nemzeti Múzeum, pénzverde, mindenféle néznivaló, Tudományos múzeum. Ez utóbbi olyan volt mint otthon a Csodák Palotája, itt legalább 2 órát eltöltöttem. Mivel közel voltunk Szent Ivánhoz, itt az év legrövidebb napja van, hamar besötétedett, így hazamentem. Néztem egy kis rugbyt a tvben, jól bekajáltam és lefeküdtem aludni. Másnap hirtelen felindulásból béreltem egy biciklit, de nem volt valami jó ötlet, mivel Canberra igen dombos, így 2 óra alatt el is fáradtam. Ebből következőleg csak arra mentem amerre csak kicsit emelkedett az út. Azt mondják hogy Canberra a biciklisek Mekkája, ami igaz, mert mindenhova el lehet jutni biciklivel, mindenhol bicikliút van, talán több is mint az autóknak. Ez a nap kifejezetten hidegre sikerült, 10 fok alatt volt a hőmérséklet, kicsit fáztam és kicsit meg is fáztam, de már kihevertem. Eljött az utolsó nap is, terve szerint megmásztam egy kilátót ahonna be lehetett látni az egész várost, aztán vissza a vasutállomásra és haza. Igazság szerint ennyi idő elég is Canberraban, amit meg kell nézni, azok egy helyen vannak, vagy legalábbis egy vonalban.
Mivel jövő hét kedden indulok haza, és nem tudom lesz-e még addig miről írni, így egyelőre lezárom a blogot. Mielőtt még hazaérek lesz egy kis pihenés Kuala Lumpurban és Bruneiban. Az biztos jó lesz. Ausztráliáról meg annyiot, hogy egyszer mindenkinek el kell jönni megnézni. Azt hiszem akkor fogom megtudnihogy igazából milyen, ha hazaérek és látom a különbségeket. Még lenne mit megnézni, de egy élet kevés hozzá hogy mindent lássak. Szerencsémre, sok helyen jártam és sokmindent láttam, kicsit talán többet is mint egy ausztrál.
...jó rég írtam, de most bepótolom. Sokminden történt, csak lusta voltam blogozni. Lassan megyek haza, így még gyorsan leszaladtam Canberraba, amiről tudni kel hogy Ausztrália fővárosa. A történet szerint Sydney és Melbourne nem tudott megegyezni hogy melyikük legyen a főváros, így építettek egyet. Canberra tervezőasztalon született, vonalzóval húzták meg az utcákat, minden logikusan van felípítve. Egyébként a Canberra szó találkozási pontot jelent aboriginalul. Ahogy kell vonattal mentem hogy megint lássak sokat, Alice után a 4 óra vonatút már meg se kottyant. Mivel 11re értem oda és a szállásom is megvolt már, maradt fél napom kicsit nézelődni. Mit tehet ilyenkor a túrista, irány a parlament. Mivel lehet látogatni a parlamentet, meg is tettem. Szerencsémre épp üléseztek, így kicsit belefolyhattam az ausztrál törvénykezés menetébe. Épp arról folyt a vita, hogy engedjék-e a gyorsétterem reklámokat a gyerekmüsorok alatt. Igen, valahol ez a probléma. A parlamenti viselkedés pedig olyan volt mint az alsó tagozatban. A képviselők beszélgettek, leveleket küldözgettek egymásnak, bekiabáltak meg ilyesmik. Ekkor az ülésvezető felállt mint egy osztályfőnök és rendet tett, megfenyegetett néhány képviselőt hogy kiküldi őket a teremből. Erre csend lett, és én is fogtam magam és ott hagytam őket vitázni. utána kicsit sétálgattam még a városban. Kifejezetten hideg volt. Úgy éreztem magam mint Európában ősszel, lehullott falevelek mindenfele. Kőből építik a házakat, és van kéményük is, nem úgy mint itt. Egy baja van Canberranak, az időjárás, nyáron meleg és télen hideg. Így szinte csak tavasszal és ősszel van valami mozgás. Másnapra maradt az igazi városnézés.Jól bereggeliztem és irány a város. Kaptam egy jó részletes térképet minden látnivalóval. Szinte mindent megnéztem amit kellett, Nemzeti Múzeum, pénzverde, mindenféle néznivaló, Tudományos múzeum. Ez utóbbi olyan volt mint otthon a Csodák Palotája, itt legalább 2 órát eltöltöttem. Mivel közel voltunk Szent Ivánhoz, itt az év legrövidebb napja van, hamar besötétedett, így hazamentem. Néztem egy kis rugbyt a tvben, jól bekajáltam és lefeküdtem aludni. Másnap hirtelen felindulásból béreltem egy biciklit, de nem volt valami jó ötlet, mivel Canberra igen dombos, így 2 óra alatt el is fáradtam. Ebből következőleg csak arra mentem amerre csak kicsit emelkedett az út. Azt mondják hogy Canberra a biciklisek Mekkája, ami igaz, mert mindenhova el lehet jutni biciklivel, mindenhol bicikliút van, talán több is mint az autóknak. Ez a nap kifejezetten hidegre sikerült, 10 fok alatt volt a hőmérséklet, kicsit fáztam és kicsit meg is fáztam, de már kihevertem. Eljött az utolsó nap is, terve szerint megmásztam egy kilátót ahonna be lehetett látni az egész várost, aztán vissza a vasutállomásra és haza. Igazság szerint ennyi idő elég is Canberraban, amit meg kell nézni, azok egy helyen vannak, vagy legalábbis egy vonalban.
Mivel jövő hét kedden indulok haza, és nem tudom lesz-e még addig miről írni, így egyelőre lezárom a blogot. Mielőtt még hazaérek lesz egy kis pihenés Kuala Lumpurban és Bruneiban. Az biztos jó lesz. Ausztráliáról meg annyiot, hogy egyszer mindenkinek el kell jönni megnézni. Azt hiszem akkor fogom megtudnihogy igazából milyen, ha hazaérek és látom a különbségeket. Még lenne mit megnézni, de egy élet kevés hozzá hogy mindent lássak. Szerencsémre, sok helyen jártam és sokmindent láttam, kicsit talán többet is mint egy ausztrál.
2004. június 9., szerda
…megint visszaértem. De most leírom mi történt visszaérkezésem előtt. Nos nekivágtam megint, irány a Gold Coast. Ez a hely Queensland jobb alsó sarkában van, kb. 1000 km-re Sydneytől északra. Találtam egy jó kis légitársaságot, a Jetstart. Ez egy un. fapados de arra az egy órányi repülőútra nem is kell kiszolgálás, meg ingyenszendvics. Előnye az volt hogy olcsó volt. Igaz a repülőtér legvégébe kellett menni és lépcsőn beszállni a gépbe, de valamit valamiért. Nos a repülőút után megérkeztem Coolangattába, gondoltam felveszem a bérelt kocsimat. Persze a kártyám megint nem működött, kézpénzzel meg nem lehetett fizetni. Gyors telefon és a szállásadóm, Éva, elémjött és egy kis tranzakcióval kifizette a bérleményt. Mivel a legkisebb autot foglaltam le, rögtön meg is kérdezték akarok-e nagyobbat, mert az is van, tisztelettel megköszöntem, de én a kicsit akartam. Jól tettem, mert nem volt kis auto készletben, így a nagyobbat kaptam meg a kicsi áráért. Egész jó üzlet volt. Az auto egy szép szürke Toyota corolla volt, jó nagy motorral automata sebességváltóval és természetesen légkondícionálóval. Mikor már bent ültem az autoban gondoltam már semmi baj nem érhet, nem is ért. Másnap kicsit nézelődtem a városban, amit Surfers Paradisenak hívnak. Jó hosszú tengerpartja van. A parton meg egymás mellett állnak sorban a magasabbnál magasabb épületek, vagy 1ö km hosszan. Itt épül a Q1, a világ legmagasabb lakóháza, ha elkészül 80 emeletes lesz. Úgy kell elképzelni a város mint Siófokot, csak egy kicsit nagyobb és van hely. 40 évvel ezelőtt még semmi sem volt itt, csak néhány bódé a szörfösöknek, de mára már kinőtte magát. Nyaranta 1 millió költi itt a pénzét. A nagy nézelődés közben el is szaladt az idő. Egy nap alatt körbe lehet járni/autozni, és még pancsoli is lehet az óceánban, ami nagyon sós és 22 fokos. Szörnyű volt és még a nap is sütött. Következő nap nekiláttam egy kicsit körbenézni a környéken, az irényt az O’Reilly park felé vettem. Jó 70 km a szárazföld felé. Sok szépet lehetett látni, mivel az út a hegyeken keresztül vezetett. Minden kilátót megnéztem ami útba esett így jó 3 órába telt odaérni. A park arról híres hogy van ott egy lombösvény. (Ha valaki tud egy jobb fordítást a treewalkra azt megköszönném). Nos ez a treewalk egy függőfolyosó a fák lombjai között 24 méter magasan a föld felett, néha 30 méter. Igen érdekes volt látni, mivel teljesen másképp néz ki minden inne madártávlatból. Félelmetes is volt, mert ez a folyosó fából készült, recsegett, ropogott meg baromira mozgott, de erőt vettem magamon és végigmentem. Nem mondom, de örültem amikor a végére értem.
Nem is mondtam hanem írtam. Visszafelé még végigmentem egy túraútvonalon aminek a végén egy szép kis vízesés volt. Ott volt egy másik kilátó is, annak az érdekessége, hogy be lehet látni az egész tájat, de nem ez érdekes, hanem az hogy látni az átmenetet az esőerdő és a fenyőerdő között. Út közben találkoztam néhány wallabival, de nem üzentek semmit. Jól elfáradtam az út végére, hazaértam és csobbantam egyet a medencében, mivel itt a Gold Coaston természetes hogy minden házhoz tartozik medence. Este volt finom BBQ, utána meg nagy alvás. Másnap frissen ébredve elmentünk egy kis hajótúrára. Surfersről tudni kell hogy rengeteg csatornát túrtak az évek során, így a házak többségét csak a vízről lehet látni. Ez olyan gazdagnéző túra volt. Itt a házak értéke 2től 10 millió dollárig mozog. De ez még mindig nem az igazán gazdagok nyaralóhelye. Szépnek szépek voltak a házak, de nem laknék itt, több okból is. A házak egymás szájában vannak, nincs zöld felület, teli van nyáron szunyogokkal, az csatornában meg hemzsegnek a cápák, így fürödni sem lehet. Olyan, „nekem is van ott házam” érzésem volt mikor végigmentünk a csatornán. Láttam Mr. Billabong házát és Mr. Nintendoét is, meg még sok hírességét. Itt található Ausztráli egyetlen 6 csillagos szállodája a Palazzo Versace. Elötte a Ferrarik parkolnak, mögötte a vizen meg a nagy tengerjárók. A szobaárak: 500 dollártól 5000 dollárig, lehet választani. Ez a nap is eltelt, és baromi meleg volt, így megint éztattam magam a medencében.Következő nap elmentem a Moreton szigetre, ez Brisbanetől keletre van 32 kmre a parttól. Itt található a világ legmagasabb homokhegye. A legjobb időtöltés a homokdombokról-hegyekről való lecsúszkálás, meg is tettem, kb 20-éter magas homokdomról csúszkáltunk lefelé. Azért egy kicsit rosszabb leérni az aljára mint ha hóban csúsznék, de azért fun volt. Maga a sziget is egy homoksziget, évente 1 métert megy a szárazföld felé, ami igen sok. Az óceán felől fúj a szél, ami homokot felkap, azt leteszi a másik oldalon. A szigeten csak 4wd-t lehet használni, de azt nagyon. Fura érzés 80-nal száguldozni a homokparton, de jó. A sziget 5 km hosszú és 2 km széles. A közepn található a Kék laguna, ami egy édesvizű tó. Igazábol az is tengervíz, csak a homok megszűri a sót, így lesz édesvíz, és nagyon hideg volt. A szigetről látni delfineket meg bálnákat is. A bálnák nem voltak ott, még úton voltak az Antarktisz felől, nem értek oda a tiszteletemre. A szigeten van egy világítótorony is, ez jelezte az utat Brisbane felé. A toronyőr élt ott a feleségével, meg még 2 asszisztens, azok is a feleségeikkel. Minden nőnek minden férfitól volt gyerek, így a lassan 22 főre emelkedett gyerekseregnek saját iskolája is volt. Igen egyszerű munka volt, meg kellett nézni óránként, hogy világít-e a világítótorony. Szabadidejükben, ami mindig volt, a családot tervezték és sört ittak. A torony mellett van egy szakadék, amit pár évvel ezelött kitakarítottak, és több mint 20000 sörösüveget találtak. Tényleg jó meló volt.
A következő 2 napban csak autoztam, mivel rossz idő lett és esett az eső. Felmentem Brisbanet megnézni. Nem igazán nyűgözött le, de lehet hogy azért mert vasárnap volt. Azért mentségére szóljon, hogy szép és tiszta. Tetszett az is hogy a 100 éves homokkő épületek mellet megfér az ultramodern üveg irodaház, és nem túrják ki egymást. Leginkább polgári városnak mondanám, vagy inkább családinak. A botanikus kert viszont gyönyörű, kétség nem fér hozzá. Fura hogy hogyan fér meg egymás mellett a fenyő, a bambusz meg az eukaliptusz, de nem bántják egymást. Másnap a másik irányba indultam el, Byron Bay felé. Régen ez egy kis bálnavadász falu volt, még Cook kapitány adta a nevet neki, a költő után. Az utóbbi 30-40 évben lett felkapottabb hely. Itt lakott rengeteg hippi, néhánynak megállt az órája és még mindig ugyanúgy él mint anno. Ezért mondják hogy olyan, mintha a hetvenes évekbe menne vissza az ember. Olyan „fiúk” és élnek itt akikre azt mondják, hogy csak nagyon jó barátok. Az egész város szinte csak néhány utcából áll, de ott is csak étterem és szálláshely váltja egymást. Kicsit misztikusnak állítják be,de jól mondták Alice Springsben a szobatársak hogy elég 1 nap Byron Bayben. Amerre csak néztem, mindenhol csak hátizsákokat láttam, igazi backpacker-mekka. Itt is van egy világítótorony, meg is néztem. Legérdekesebb dolog, hogy itt van az ausztrál kontinens legkeletibb pontja. Visszafelé igen rosszra fodult az idő, rákezdett esni, mintha a dézsából öntötték volna. Persze mire hazaértem kisütött a nap. Sajna elérkezett az utolsó nap is. Mivel a gépem csak délután ment, így volt időm egy kicsit lazulni az óceán partján. A nap kisütött, meleg volt, a hullámok nagyok voltak, mi mást lehet csinálni ilyenkor, csak szörfözni. Így is tettem. Igazi beachboy lettem, overál, szörfdeszka és hullámlovaglás. Az óceán azért tud vicces is lenni, a 2 méteres hullámok szépen le tudják nyomják a víz alá az embert., és sós vizet nyelni nem a legkellemesebb érzés. Néhány óra szörfözés elég is volt, el is fogyott az összes erőm. Összepakoltam a cuccaimat, visszavittem az autót, felszálltam a gépre és hazarepültem. Egy kicsit más itt Sydneyben, de Surfers után van összehasonlítási alapom. Inkább Surfers, de azért itt sem rossz.
Nem tudom mit fogok még csinálni itt Auban, de valamit még biztos, addig is hajrá Medvék
2004. május 29., szombat
...mivel nem történt semmi érdekes, így a blog sem frissült. A költözködés szépen lezajlott, sikerült mindent egyben áthurcolni. A kipakolásnál mindig érdekes, valami nincs meg, valami meg előkerül. Ezt történt most is. Egész szépen belaktuk már az új lakást, ami nem sokkal jobb mint az előző, de azért nem is olyan rossz. Legnagyobb előnye hogy közel van a cityhez, meg van kertünk is. Jövő héten megyek a Gold Coastra egy kicsit felfrissülni, mert itt kezd hüvös lenni. Éjszaka már kifejezetten hideg van, már pulóvert is fel kell vennem. A nappalok meg ugyanolyanok, 20 fok és napsütés. Persze szokott felhős is lenni az idő, mert az óceán partján ez elő szokott fordulni. Nagyon várják az esőt mivel a víztározók kezdenek kiürülni, már 50% alatt van a vízszint. Nem is értem, itt ez a rengeteg víz az óceánban, nem értem miért nem tudják sótalanítani. Ennyi történt. Jövő héten majd folytatom, akkor már lesznek kalandok. Aztán kezdődhet a maláj út tervezése. Pá
2004. május 12., szerda
...megérkezésem óta nem történt semmi különös, pakolunk. Szombaton indul a nagy átköltözés Turellaba. Kicsit kellemesebb az új lakás, közelebb van a cityhez és kevesebb arab lakik a környéken. Így a következő kalandokig kicsit várni kell. Költözés után felszaladok Queenslandbe, az olyan lesz mint Kalifornia, csak kicsit jobb. Remélem. Kevesebb mint 2 hónapig vagyok itt, így bele kell húznom egy kicsit. Vannak ötleteim. Amint meg is valósulnak írok.
Hajrá medvék.
feltettem néhány képet Ulururól, meg a kirándulásról ide
ők utaztattak: egy kis reklám nem árt nekik: wayoutback
2004. május 7., péntek
…na végre hazaértem. Igen jól sikerült a kirándulás, kár lett volna kihagyni. Történtek érdekes dolgok, de mindent a maga idejében. Remélem mindenki odakészített magának egy kis innivalót, mert a mai blog (remélem, legalábbis úgy terveztem) hosszú lesz. Na akkor neki is kezdek elmesélni kalandjaimat 3000 szóban.
Elindulni sem volt egyszerű Sydneyből. Mikor kiértem a pályaudvarra, először a vonatot kellett megtalálnom, ami nem volt olyan nehéz, a jegyemet kiváltani már annál inkább. Úgy éreztem magam, mint Asterix és Obelix a 12 próbájában. Sorra küldtek az egyik ablaktól a másikig, az egyik szintről a másikra, de végül kikötöttem a megfelelő helyen és megkaptam a jegyem. Ezután kis sétára indultam megkeresni a megfelelő kocsit, az R kocsiba szólt a jegyem, és persze A-val kezdődött a számozás (Ami persze betüzés). 10 perc séta után megtaláltam a helyem, szép, kényelmes, tiszta és légkondicionált a kocsi, nem ehhez vagyok hozzászokva. Tehát délután kettőkor el is indultunk, de a vonat csak nem akar gyorsan menni, 4 órán keresztül szinte csak lépésben haladt, legalább tudtam nézelődni. Mire kezdett volna érdekes lenni, besötétedett. Itt már 6kor sötét van, ti. most van tél. Mivel kint már nem láttam semmit, ideje volt elgondolkodni mit hagytam otthon, mivel valami furcsa érzés támadt bennem. Nemhiába. Csak zoknit nem csomagoltam, meg az utazók bibliáját (Lonely Planet), meg könyvet az útra meg a sapkámat. Gondoltam vad leszek és kibírom 1 zokniban a 10 napot, nem kell vennem, de mikor rájöttem hogy lehet hogy tényleg nem tudok venni akkor kicsit elbizonytalanodtam, mivel a megérkezésem napja szünnap és másnap hajnalban indulás. Gondoltam csak lesz valahogy, mivel olyan més sosem volt hogy ne lett volna valahogy. Így alaposan átgondolva mindent alvásnak adtam át az éjszakát. A vonat nem volt valami sűrűn megállókkal megszakítva, összesen 1 volt Adelaideig, Broken Hillnél. Másnap 3kor megérkeztem Adelaidebe. Gondoltam megoldom a zoknigondot, de sajna nem volt buszjárat a városba abban a kis szünetben amíg ott voltam. 5kor indult továbba a vonat. Azaz nem ugyanaz a vonat, mivel át kellett szállnom az IndianPacificről a legendás Ghanra. Ez nem volt nehéz, mivel egymás mellett voltak, hiszen csak 2 vágány volt. Nem nagy pályaudvar, inkább csak vasútállomás. Nem nagyon használják a vonatot, mivel lassabb és drágább mint a repülő. Én azért választottam, mert így egy kicsit látom Ausztráliát (nem kicsit). Az IndianPacificot azért hívják így, mert az Indiai óceántól megy a Csendes Óceánig ami a Pacific Ocean. A Ghan meg azért Ghan, mert pontosan követi annak a tevekaravánnak az útját ami Adelaideből ment Darwinba. A tevéket pedig Afgániából hozták, és ezért let Ghan. (AfGhan). Pár éve fejezték be a teljes vasutvonalat, így kb. 100 évbe telt megépíteni. Tehát továbbindultam Alice Springs felé. Az ülés kényelmetlenebb volt, de már annyira álmos és fáradt voltam, hogy könnyedén elaludtam. Másnap felkelve gondoltam nézelődök egy kicsit a vonaton. Ez egy kicsit hosszabb volt mint az előző, 50 kocsiból állt, és nem az a kimondottan rövid kocsikból. Az első osztály egy kicsit kényelmesebb de 5ször annyiba (>1000$) is kerül mint ahol én ültem. Az ablakot nem lehetett lehúzni mivel ment a légkondi, így nem tudtam megnézni a vonatot. Órákat kellett várnom hogy kanyarodjon, szinte végig csak egyenesen ment. Kint nem volt semmi érdekes, a Simpson sivatagon keresztül mentünk, és a sivatagban nem nagyon történik semmi. Néha elhaladtunk egy egy farm mellett, volt néhány rádiótorony, meg láttam 1 kengurut. A Simpson sivatag érdekessége, hogy piros a homok, nem a megszokott homokszín, mindez azért meg rengeteg vasat tartalmaz, a másik érdekessége, hogy itt forgatták a Star Wars néhány részét. Azért érdekes volt, el lehet képzelni milyen lehetett teveháton nekiindulni. A régi Ghan csak Alice Springsig ment, s néha előfordult hogy 10 napot késett, mivel az ausztrálok nem az a sietős népek ez is belefért. Végre 2 nap után, 2964 kmrel a hátam mögött, 2 óra késéssel megérkeztem Alice Springsbe, ott napsütés 30 fok és szinte 0% páratartalom várt, meg a kérdés, hogy hol a szállásom. Kis séta után megtaláltam, bejelentkeztem, szép kis szobám volt. Lepakolás után megnéztem a házi pitont, akit Montynak hívnak. (csak másodszorra esett le, Monty the python=montipájton). Csobbantam a házimedencében, ittam 2 jóhideg VB-t és elmentem aludni, mivel másnap 5.45 kor indulás a szafarira.
1.nap
Phil a sofőrünk (aki egyben anyánk apánk szakácsunk orvosunk és lelkészönk volt 5 napig) pontban 5.45kor megérkezett. Egy jó nagy Toyota LandCruiserrel indultunk neki felszedni a többieket. Már nem először, a kreditkártyám megint nem működött, így gyarsan el kellett mennönk egy bankhoz és pénzt kivenni, mivel az indulás elött ki kell fizetni utat. Szerencsére a bankautomata elfogadta a kártyát és ki tudtam fizetni az utat. Heted magammal mentönk, volt 2 ronda angol lány (Mo és Natalie) egy angol pár (Paul és Kate) egy francia-svájci lány (Kamille). Elindultunk, elöttünk 450 km és szinte csak nyílegyenes utak. Itt a Northern Territoryban (Ausztrália egy tartománya) nincs sebességkorlátozás, így repeszthettünk, mivel kb. 150000 ember lakik itt egy 3 németországnyi területen, ez értehtő, Mindössze csak 3 nem turistaautoval találkoztunk. Megálltunk egy kis pihenőre egy kis farmon. Ez volt a legkisebb a környéken, csupán 2000 km2. A farmerek itt aból élnek, hogy kieresztik a teheneket a szabadba majd összegyűjtik és levágják vagy eladják. A másik megélhetési forrás a turizmus. A délelött azzal telt hogy utaztunk, meg megálltunk fát gyűjteni, a fagyűjtés itt egy kicsit más mint otthon, egyszerűen ki lehet tépni a fákat földből, mivel igen szárazak, a 10 cm átmérőt is könnyedén ketté lehet törni. Jól megpakoltuk az utánfutót és továbbmentönk a tábor felé. Ulurutól pár kmre volt a „szállásunk” ami inkább csak egy kis fedett részből és egy tábortűzből állt. Ebédre egy kis szendvicset ettünk és elindultunk Uluruhoz. Ezt régen Ayers Rocknak hívták, de visszakeresztelték az aboriginal nevére ami aboriginálul Ayers Rockot jelent, bolondok. A kő történetéről annyit, hogy ezx egy szent hely az aboknak, fontos találkozási pont, rengeteg legenda és mese fűződik ide, ők soha nem mássák meg. Én megtettem, igen nehéz volt. Az egész egy nagy szikla, az egyetlen kapaszkodó egy lánc ami végigvezet a tetejére. Rengetegen meghaltak azért mert vagénykodtak és letértek a kijelölt útról, így aranyszabály, ha leejtek valamit, hagyjam ott és vegyek másikat, nem érdemes kockáztatni. Így kötöttem még egy csomát mindenre és nekivágtam. Nem gondoltam volna hogy ilyen nehéz lesz, 45 fokos emelkedő 300 méteren keresztül, nem az út 300 méter, hanem az emelkedés. Igen félelémetes, sokan feladták az első 100 méteren. Én erőt vettem magamon és csak felfelé mentem. 1 óra masszív mászás után megárkeztem a tetejére. Csodálatos volt, tiszta minden, messzire ellátni és valami fura kísérteties szél fújt a tetején. Fél óra pihenés után elindultam lefelé, ami még nehezebb volt mint felfelé, de nem estem le. Megérte megtenni. Az egész szikla nem is szikla, hanem homokkő, valami tengeri megkövesedett tengeri ürülék. 375 méter magas, de kb 7 kmnyi része a föld alatt van, évmilliókkal ezelött vízszintesen állt, aztán valamiért elkezdett sűlyedni az egyik fele, most föggőlegesen áll és még mindig sűlyed. Pont azt csinálta mint a Titanic. Naplementekor megnéztük megint a sziklát, szinte percenként változtatta a szinét, az egészen vöröstől a sötétbarnáig mindenféle szine volt. Estére visszaértönk a táborhoz, pezsgős vacsora várt, meg sok hideg VB. Miután megvacsoráztunk és megágyaztunk (ami a hálózsák kicsomagolását jelenti) alvás következett, amit meglehetősen vártam már, mivel igen elfáradtam. A csoportról annyit hogy érdekes, aki ismer annak csak annyit hogy én voltam a legbeszédesebb. Senki se szólt egy k..va szót sem, csak én társalogtam Phillel.
2. nap
Kelés hajnalban. Igazán rosszul esett, mivel szó szerint ráébredtem hogy hideg van. Olyan 0 fok körüli éjszakánk volt, megfagyott mellettem a víz. Ennek ellenére jól aludtam. Gyors reggeli és irány a napfelkeltenézés, ami itt a sivatagban igen érdekes. minden sík, csak a hegyek állnak ki, a föld sötét volt, a hegyek pedig piros szinben pompáztak. Persze a képfényezőgépet a táborban hagytam, s mire visszaértem felkelt a nap. Erről ennyit. Gyors összepakolás után elindultunk a másik látványossághoz, az Olga’s-hoz (aboriginal neve: Kata Tjuta). Ez hasonlít az Uluruhoz, csak sokkal töredezettebb, összesen 32 sziklából áll. Egy hatalmas oázis a sivatag közepén, tele növényekkel, madarakkal meg csodálatos helyekkel. Persze ez is szent hely. Jó hosszú túrát tettünk itt, közben Phil mesélt sok érdekeset a növényekről és az abo kultúráról. Minden növény jó valamire, betegségre vagy csak ünnepekre, de mindegyiket használják. Az eukapiptuszfának tényleg eukaliptusz szaga van, nem az az otthon megszokott eukaliptusz, annél sokkal erősebb. Volt eper és citromszagú fű is, meg mindenféle fura nedvet eresztő is. A túra után vissza a táborhoz végre hús volt vacsorára, kenguruhús, ami a marhahúsra emlékeztet, de egy kicsit édesebb. Jól belaktam belőle. A köret sem volt akármi, jó sok hagyma (ami közel sem hasonlít az otthonihoz, sokkal gyengébb, inkább csak alakban hasonlít rá), sült krumpli és paradicsom, ananász, sok zöldség, pirított kenyér és tojás, mindezekből egy jó nagy kupac meg egy nagy szelet kenguruhús. 2 ilyen tányértól jobban is lettem. Se éhes se szomjas nem voltam, meg sötét is volt, ideje volt aludni menni. Mivel nem tudtam elaludni, néztem a csillagokat, ami teljesen más mint otthon. Ráadásul a Hold fordítva müködik mint otthon, nem hiába a másik féltekén vagyok a Földnek. Lassan elálmosodtam és el is aludtam.
Egy kicsit az aboriginalokról. Elég érdekes népség, a leg9regebb emberi faj a földön, 40000 évesek, sok ausztrál szerint nem is változtak azóta. Igazi természeti emberek, mindent tudnak a sivatagról és a növényekről. Évi 1,2 milliárd dollárt költ az ausztrál kormány rájuk, ami nem kis pénz ahhoz képest hogy csak 400000-n vannak. Nem akarnak dolgozni, megbízhatatlanok, és szemetelnek. Megszokták, mivel mindent felégetnek maguk után, így a szemét is elég. Igenzárt közösségekben élnek, rengeteg titkuk van. Ezek a titkokat csak a férfiak ismerik, és a titkok elárulása halálbüntetéssel jár, amit végre is hajtanak. Minden törzsben van egy ember aki ismeri az „ügyek” elintézőjét. Ez az illető általában el is végzi a dolgát van amikor másnap de lehet hogy egy hét múlva vagy egy hónap mulva, de elintézi. Senki sem tudja ki az, és nyomot sem hagy maga után. A legjobb nyomkövetők az aboriginalok. Az ausztrál rendőrség is foglalkoztatja őket, még a sziklákon is észreveszik a nyomokat. Él még a szemet szemért törvény, így ha valaki véletlenöl elüt egy aboriginált, nem szabad megállni, mert végeznek vele, bármennyire kegyetlen ez egy bevett szokás itt.
3. nap
Reggel nem kellett korán kelni így legalább tudtam egy kicsit lustálkodni. Szomorúan vettem észre hogy a víz megint megfagyott mellettem, de most engem is elkapott a hideg, szépen megfáztam. Még a reggeli forró tea sem segített. Phil a mindenesünk leültetett egy eukaliptusz fa alá, és mondta hogy csak tépjek egy marék levelet dörzsöljem össze és szagolgassam, tegyem ezt sokszor egymás után egy órán keresztül. Így is tettem, el is mult. Tényleg van valami ebben az eukalptuszban. Összepakoltunk és továbbindultunk Kings Canyon felé. Útközben sokmindent láttunk, mindenféle állatot, köztük vad tevéket. Olyan jó a vérvonaluk a tevéknek, hogy exportálják őket Szaud-Arábiába is. Darabját 750000$-ért. Kb félmillio teve van Ausztráliában. Persze láttunk kengurukat is. Belőlök egy kicsit több, 27 millió van, évente 1 milliot lőnek ki. Elérkezett az idő kihasználni a 4 kerékmeghajtást. Egy hirtelen kormányrántással letértünk az útról (itt az út=arra szoktak menni) belevágtunk előbb tevekergetésbe, majd kengurukergetésbe. A kenguru igengyorsan tud ugrálni ha akar. És igen nagyokat. Kb. 50-nel mentünk és a kenguru csak ugrált 2 méterre mellettünk. Jó volt nézni. Jól elkavarodtunk a sivatagban a végére, de azért visszataláltunk. Jött a szokásos munka, fát kellett gyűjteni estére. Az uton találkoztunk még hernyókkal. Ezek a legveszélyesebben, veszélyesebben mint a kígyók. Észrevétlenöl mennek mindenhova, az érintésük halálos. Nagyon kell vigyázni velük. Megérkeztünk a táborhelyre, ami a sivatagban a semmi közepén volt. Lepakolás és irány Kings Canyon. Itt 3 különböző élőhely találkozik és egy fura keverék alakul ki. A sivatagi élővilág a pálmák és páfrányok között. A kanyon közepén van az Édenkert, és tényleg az, vagy valahogy így kell kinéznie. Kristálytiszta tó, dús zöld növények mindenhol, s mindez a sivatag közepén. Hosszú séta után visszamentönk a táborhoz. Végre lehetett zuhanyozni. A zuhanyzás úgy ment, hogy volt egy nagy kazán abban kellett vizet melegíten és azt lehetett használni. A klotyó volt a legjobb, kb 100 méterre a tábortól egy un. opentoilette, azaz egy luk a sivatagban. Éjszaka volt a legérdekesebb amikor már minde visszatarthatatlan volt, felkaptam a zseblámpát és kiültem a csillagok alá. Csak a szél hangját lehetett hallani, meg a dingók ugatását, aztán a dingók elhallgattak. Szinte ez volt a legmeghatározóbb élmény. Miután mindennel végeztem, megint alvás.
A többiek kezdtek felengedni, most már beszélgettek, többen közülük voltam Mo.-on, de aki nem volt az is jókat hallott, megünnepeltük a csatlakozást. Aztán tényleg alvás következett.
4.nap
Reggel kelés, meglepődve vettem észre hogy egy teve legelészik tölem 3 méterre, jól el is zavartam. A negyedik nap a pihenésnek volt szentelve. Lassan összepakoltunk és elindultunk Palm Valley felé. Ez is hasonló képződmény mint a Kings Canyon. Érdekessége, hogy teli van pálmákkal, ezt már a nevéből is ki lehetett volna találni. Három aranyszabály van a sivatagban.
- Mindig legyen nálad víz
- Ne játssz a tűzzel
- Csak olyan helyre tegyed a kezed amit látsz is, ki tudja mi van ott (pl. hernyó)
Tudja valaki mit jelent a kenguru szó aboriginálul? A válasz általában az, hogy nem tudom. És tényleg ezt jelenti. Újra bekapcsoltuk a felezőt a terepjárón és egy igazi outback turát tettünk. Keresztül folyón bokrokon sziklákon, jól összerázódtunk, bevágtam fejem legalább 3szor, de megérte. Ez a Toyota tényleg mindent kibír. Mivel utolsó nap volt, megléepetésként nem volt kijelölt táborhely, csak úgy találomra megálltunk valahol a semmi közepén, a híres Finke river partján. Ez arról híres hogy ez a világ legöregebb folyómedre, és általában száraz. Tavaly volt egy kis eső, akkor folyt, annak a nyomai még megtalálhatók, de általában száraz. Este egy kis vacsi várt minket, misztikus aboriginal történetekkel aztán alvás.
5. nap
Irány vissza Alice Springsbe. Az úton még megálltunk néhány érdekes nevezetesebb helyen. Fura volt, hogy mindenütt található víz, néhol még tó is. A víz a legértékesebb ezen a területen. Tehát víz mindenhol található, de nem biztos hogy iható. A legtöbbjük sós víz, ami nem igazán jó. Kutakat kell furni, 10 lábnyi fúrás 5000$, és legalább 100 lábnyira található csak víz. Egyes farmok 3-4 embert is foglalkoztatnak csak azzal, hogy járják körbe a kutakat és ellenőrizzék azokat. Egyébként víz mindenhol található. Ulurunál is. Mint írtam ez homokkőből van, ami magába szívja a vizet mint egy nagy szivacs, becslések szerint több millio liter víz van a sziklában. A legérdekesebb amit nem hittem el, hogy jég található egyegy barlangban, mivel oda sosem süt be a nap éjszaka meg fagypont körüli a hőmérséklet. Fura dolgokat csinál ez a fránya természet.
Lassan visszaértünk Alice Springsbe, mindenkit kitettönk a szállásánál. Phil meghívott minket egy esti kis kiruccanásra az alice springsi éjszakába. Meglátogattunk egy igazi ausztrál kocsmát, nevezett Bojangles Pubot. Ez egy tipikus pub, mogyorót kell enni, a héját a földre dobni és mindent sörrel leöblíteni (A sör a nemzeti ital). Ezután szépen hazaértem, jó volt végre rendes ágyban aludni.
Alice Springs
Másnap felkeltem, lekéstem a reggelit. Paullal és Katetel találkoztam délután, nézelödtünk egy kicsit a városban, ahol nincs nagyon mit nézni. Alice egy kicsi 20000-es város, van egy viszonylag hosszú bevásárló, ill. túrista utca és ennyi. Legalább nem volt hőség és tudtam egy kicsit fejleszteni az angol angolomat.
A szobát a szálláson 2 ausztrál arccal osztottam meg, ők 2 hónapja indultan neki Ausztráliának motoron. Elegük lett az otthoni monotonitásból, és most motoroznak keresztül mindenen . Nincs utiterv, ott széllnak meg ahol éppe tetszik és addig maradnak amig jól érzik magukat. Nem olyan rossz kis élet. No, velük mentem el este egy all-you-can-eat étterembe, ahol jól bekajáltunk. Jött velönk még 1 angol egy kanadai és 2 német lány. Este még beugrottunk a Bojanglesbe, aztán haza. Másnap Megnéztem (Paullal és Katetel megint) az aboriginal kulturcentert, ami annyira nem nyűgözött le. A belépő máshova is évényes volt, így megnéztünk még 2 kiállítást. Egyik a élővilágról és csillagászatról szólt az jó volt, a másik a Royal Flying Doctor Service ről. Ez a szolgálat csak itt müködik, a központ Alice Springs. Mivel rengeteg sok kis farm van, nem tudnak mindenhol korházakat építeni, így ezek a repülö doktorok végzik el a munkát. Minden felszerelés megvan a farmokon, legalábbis néhény farmon, csak az orvosnak kell odarepülni, pár órán belül mindenhol ott tudnak lenni. Mivel ez alapítvány formában müködik én is áldoztam 1 dollárt nekik. A repülőről jut eszembe, a farmokon mindenhol van repülő vagy helikopter, gyorsabb és olcsóbb mint az auto. Láttam repülöteret a sivatagban. Ami igazából csak egy megtisztított sík terület egy bódéval, azaz az első osztály, más nincs is.
No, visszatérve utolsó elötti nap megint bementönk a városba enni, ugyanoda, de azona napon mozijegyet is adtak a kaja mellé, így először moziban is voltam. A Gothika nevű filmet néztük meg. Nem volt nehéz megérteni, igen egyszerű film volt. Haza, alvás. Másnap a Srácok elindultak, én meg gondoltam szétnézek Alice Springs körül. Alice Springs több dolog miatt nem lett halott város. 1. turizmus, ide érkazik meg a vonat, meg van repülőtér is. 2. Régen itt ment keresztül a telegráf vezeték, 3. pár 10 kmre amerikai támaszpont van. Inne figyelik a műholdakat, mivel az év 99%ban tiszta az égbolt, és a páratartalom is kicsi. Meg véletlenül van itt egy CIA kiképzőközpont is. Nincs olyan messze Indonézia, meg Korea sem. DE nem ezért van itt hogy bármit is megfigyeljenek.
Visszatérve, ahogy sétálgattam ezeken az ösvényeken találkoztam 3 kenguruval, akik legalább olyan bután néztek engem mint én őket, csak pár méter választott el tőlük, aranyosak, de eszembe jutott hogy éhes vagyok. Otthagytam őket és visszamentem a városba ebédelni. Este összepakoltam és aludtam egy jót.
Másnap kivittek a reptérre, beszálltam a gépgbe, és 3 üra repülés után visszaérkeztem Sydneybe, ami semmit nem változott az elmult 10 nap során. Kicsit hidegebb lett, már fél 6kor sötét van, de ezeken kívül semmi.
Azt hiszem ezt kár lett volna kihagyni, olyan jó volt, hogy neki is állok a következőt megtervezni. Biztosan kimaradt valami, mert olyan sok minden történt velem, de ha eszembe jut akkor majd leírom, vagy majd otthon mesélem el.
pá
Jó hosszú volt leírni, jó pár órámba telt,(pontosan négy órába) olvasni gyorsabb volt? Nem sikerült a 3000 csak 2999, de remélem ez is elég lesz, ha nem, mindenki olvasson hozzá még 1 szót az előző blogokból.
A következő nem tudom mikor lesz pontosan, majd valamikor.
2004. április 22., csütörtök
...nagy baj van, úgy látom el kellene olvasnom az irományaimat, mert tele vannak hibával. De már csak így maradnak. Elég nehéz nem magyar billentyűzeten írni, így náha felcserélődik az éáöüóőúű betük valamelyike éáöüóőúű betöre. Mint az elöbb is. A mai blog kicsit rövid lesz, mivel baromi fáradt vagyok írni, de azért írok valamit. Szerdán elmentem megnézni a nevezetes 3 nővért, ez 3 hatalmas sziklatömb a Blue Mountainben. Eredetileg heten voltak, de 4en lemorzsolódtak, 1000000 év mólv már csak 1 lesz, kicsit késöbb meg már egysem. Azt már nem akarom mwgnézni. Mivel a nagy nézelődésemet, csordában vonuló turisták jól megzavarták, gondoltam teszek egy kis sétát az erdőben, tettem is. Mint kiderült jól elkavarodtam így a kis séta egy hosszú megerültető túrába torkollott. A 12 km amit megtettem nem is tűnik olyan nehéznek, csak az a fránya 1-1,5 km szintemelkedés a 30 fok és a 100% páratartalom ne lett volna. De sikeresen végigmentem. Az út végén még egy kis meglepetés is várt, ami nem volt meglepetés, mert tudtam hogy mi vár. Tehát az út végén volt néhány elhagyatott szénbánya, ami manapság csak múzeumként üzemel. Mivel a kanyon alján van 400 méter mélyen, valahogy le kell jutni oda. Meg fel. Ezen kis szintkülönbség leküzdésére megépítették a bánya vasutat. Ez arról híres, hogy a világ legmeredekebb vasutvonala, és tényleg meredek. Néhol 50 fokos, de seholsem kisebb 45 foknál az emelkedése. CSak tessenek elképzelni! Igen, olynan meredek. Egészen félelmetes volt vele menni. Mire felértem a végére már nem is akaratam kiszálni, de kénytelen voltam. Kb ennyit röviden. Majd felteszek néhány képet is, de ahhoz most kellően álmos vagyok hogy ne tegyem. Szombaton Megyek és megnézem Ulurut. Vagy már írtam? Mindegy. Tehát kicsit kevesebb mint 2 hétig nem lesz blog. Aki hiányolja, olvassa a régieket, vagy írjon helyettem. A legjobbakat közkincsé teszem.
Mindenkinek jó időt, majd küldök meleget ha még nem érkezett meg.
2004. április 18., vasárnap
...nem is tudom hol kezdjem, legjobb lesz ha a legelején. A hétvégén egy rendkívül jó lovastúrán voltam. A kirándulás szombat reggel kezdodütt, be a kocsiba és irány a Blue Mountains. Egy Canyonleigh nevü helyre mentünk egy farmra. Miután letértönk a rendes útról még legalább fél óra zötykölodés következett az otthonihoz hasonló kátyús földúton, de odaértünk egyben. Ez egy tanya az erdo közepén, megszámlálhatatlanul sok lóval. Miután lepakoltunk egy finom ebéd várt ránk, örömömre nem az a kimondott vegetáriánus konyha volt, ráadásul még finom is volt. Szó szerint belekóstoltam a vidéki életbe. No nem is maradt sok ido a gasztronómiai élvezeteknek, menni kellett a lovakhoz. Én egy Mexico nevü lovat kaptam kölcsönbe. ajánlották hogy vegyek fel bukósisakot, mert nem árt ha van, és élénken érdekelte oket hogy van-e biztosításom. Van. Miután megbeszéltem a lóval hogyha ledob magáról akkor megveszem és kolbászt csinálok belole, felültem rá. Azt hiszem értette amit mondtam. Nosza neki is indultunk, de nem ám valami kitaposott ösvényen, hanem be a dzsungelbe rögtön. Az elso pár km után kezdtem megérteni a kovbojokat miért sietnek az ivóba és ülnek le rögtön. Mindezek ellenére elég jó kis utata tettönk meg, még szaladt is a ló velem, de el. Csak olyan egyszerü kis galopp volt. Miután sikeresen ép csontokkal visszaértünk a szállásra, jó pár hideg sör mellett vártunk a vacsorára, ami megint finom volt. Estére elég hideg lett. Mire kelloen besötétedett teherautora pattantunk és megtettek ugyanazt az utat amit lóval. Ez igazán jó volt, mert rengeteg állat csak éjszaka jön elo. A legnagyobb attrakció a wombat volt, rengeteget láttunk. A kenguruk már nem is voltak annyira érdekesek. Miutén visszaértünk, szép nagy tüzet gyújtottak az otthoniak, s pár sör mellett meg is vártuk hogy elaludjon. Nagyon kell vigyázni a tuzzel, mert minden nagyon hamar lángra kap, 3 éve nem volt eso. Végre elég jól aludtam, nem volt meleg. A kakadukat itt sem úsztam meg, reggel 7kor kegyeskedtek koncertjüket elkezdeni. Nem csak a gyönyöru hangukat mutatták meg, hanem nekiláttak a ház lebontásának is. Előszeretettel rágcsálják a faház falát. A házigazdánk mondta hogy rengeteg mindent megpróbált hogy távoltartsa oket, de minden ellenszer hatástalan, mert pár hét alatt kitalálják hogy kell kikerülni. Nagyon okos és tanulékony madarak. No, másnapra jó lett az idő. A tipikus ausztrál reggeli után (ami lágytojás+palacsinta+bab+bacon+mogyorókrém+valami amiről nem tudom hogy mi volt) megint lórapattantunk és tettönk egy jóval nagyobb kört mint előző nap. Végre láttam kengurukat vadon és világosban. Ezek mindenhol ott vannak. Sokkal jobban szeretnék az itteniek hogyha nem is lennének, mivel rendkívül kártékony, és mivel nagyok, így sokat esznek. Ezért fogyasztják itt nagy élvezettel. A lovaglás megint jó volt, inkább úgy kellene fogalmazni hogy jó volt utasnak lenni, mivel a lova- Mexico- igen határozott volt, én meg rábíztam magam, így arra mentünk és olyan tempóban ahogy ő szerette, a végére egy kis vágta is belefért. Szóval, már vannak sejtéseim mit éreztek az első telepesek, csupa jóidő, rengeteg fura állat. Tehát elég jól sikerült ez a hétvége, láttam egy csomó szép dolgot, ettem finomakat, nem is tudom mi más kell.
2004. április 13., kedd
...az elmúlt 2 hétben óriási felhajtással hírdették a Royal Easter Showt, itt Sydneyben. Mivel holnap lesz vége gondoltam megnézem, mert tübbek mondták hogy milyen jó, és azt látnom kell feltétlenül. Hagytam magam, és megnéztem. A legjobb hogy 2 legyet ütöttem egy csapásra, mivel az egész kiállítás az olimpiaia parkban volt. A showtól nem voltam elájulva. Papíron ez egy mezőgazdasági kiállítás, de valójában csak azoknak szól akik még nem láttak csirkét és tehenet közelről, meg a gyerekeknek. AKik többsége nem látott. Ennek ellenére én élveztem, ezek a tehenek ugyanolyan bután tudnak nézni mint otthon. A disznók meg ugyanolyan büdösek. A lovak viszont nagyon szépek voltak. Az egész kiállítás alatt árverés is volt, a legtöbbet természetesen egy lóért adtak, 2,2 millió dollárt. Ha ennyi a kilója a husnak, akkor én is megérek vagy 400000t, de engen nem akartak megvenni. A kiállításon hamar végigszaladtam, így volt időm az olimpiaia parkot megnézni. Messze van még Magyarország az olimpiától. Nem is tudtam mindent megnézni, mivel sokminden zárva volt, de azért szép volt. A legnagyobb stadion rugbystadion lett, nevezett Telstra Stadium, és tényleg jó nagy. Hirtelen ennyi jutott eszembe, meg az hogy HAJRÁ MEDVÉK.
Más tényleg nagyon nem.
cheers
2004. április 11., vasárnap
...tényleg elég fáradt voltam, és még késtem is az írással, de most bepótolom. Igazság szerint szokásos a történet, bementem a városba. Csak most megvicceltem a tömegközlekedést és napijegyet vettem, ami mindenre jó. Hajó+vonat+busz. Úgy is akartam hajókázni. Az idő sajna nem volt valami fényes, szó szerint nem volt fényes. Borús volt. Legalább nem volt melegem. Gondolkodtam a kikötőben hova is menjek, végül Manlyre esett a választás. Ez egy kis óceánparti kerület, pont olyan mintha a Balatonon lennék. Sétálóutcák mindenfelé, sétány a beachen. minden remek. Pont ott van ahol az öböl kezdődik. Gondoltam elmegyek az öböl szájához és megnézem. Így is tettem. termésetesen itt is volt egy kis park, nem is olyan kicsi, 1 óra séta alatt sem értem ki az Gaphez, (Így hívják itt az öböl bejáratát) így visszafordultam. Mint késöbb megnéztem a térképen, sikerült katonai területen sétálgatnom, de katonát nem láttam, biztos Irakban van az összes. Visszaértem Manlybe, onnan elkaptam egy buszt és vissza a citybe. Még akadt egy kis időm sötétedésig, visszahajóztam a Gaphoz, de most a másik oldalra. Kicsit kezdett morcos lenni az óceán így a hajónak 2m-es hullámokkal kellett küzdeni. Végre odaértem. Innen sokkal szebb volt minden, mivel láttam a bejáratot, nem úgy mint a másik oldalról. A sokk nézelődés és képfényezés után visszaindultam. A hajóállomáson egy teremtett lélek sem volt, így 10 perc után kezdtem gyanakodni, nem hiába. Az utolsó hajó elment. Így nem volt mit tenni, nekivágtam gyalog az útnak. Nem sokkal késöbb találtam egy buszmegállót, ahonna sikeresen visszajutottam a vonathoz. Itt érdekes hogy a jegyet a vezetőnél kell megvenni, az ára meg távolságfüggő. Tehát visszaértem az állomásra, ahol szép nagy tömeg várt, mivel vége lett a munkaidőnek és mindenki ment haza. És a végén én is hazajutottam. Kb. ennyi történt.
Húsvétra meg jó húsvétolást, jövő héten folytatom.
2004. április 8., csütörtök
egy picit álmos vagyok, így csak holnap írom le a történteket. a nyullal beszéltem, megy.
2004. április 6., kedd
Jéééé, pont egy hete bloggoltam. Igaz nem is történt semmi érdekes. Ma beszaladtam a városba egy kicsit sétálgatni, meg nézelődni, mivel van még mit nézni. Igaz, a napokban igen rossz idő volt, zuhogott az eső, reméltem ma nem fog, nem is esett. Helyette volt egy kis hőség, meg 100% páratartalom. Jártam megint a botanikus kertben, oda més egy párszor úgy is elfogok meni. Található ott egy kis dzsungel-szerű kis rész, teli pálmákkal, meg mindenféle indás növénnyel. Láttam nagyobb pókokat is, kb. 4 cm-e testtel, azokkal nem ismerkedtem meg közelebbről. Amint haladtam beljebb, iszonyú hang kezdette el terjengeni a levegőben. Igaz így leírva elég hülyén hangzik, de így volt. Amint felnéztem a fákra rátaláltam a hangforrásra. A fákon csöngő hatalmas izéket először valami termésnek néztem, de nam azok voltak. Hatalmas denevérek, itt foxbirdnek hívják őket. Csak úgy lágtak a fán hangoskodtak, meg sokan voltak. Valaki emlékszik Ace Venturára? Nohát akkorák voltak a denevérek mint a filmben, ha nem nagyobbak. Vagy ezrével csüngtek a fák tetején. Csak azon reménykedtem meg ne tiszteljenek egy kis guánóval, mert ami egy akkora denevérből kijöhet... nem jött. Ezután még egy kicsit sétálgattam, sikerült belefutnom az ebédidőbe. Itt ilyen kor mindenki kitódul az irodákból, és irány a Hyde park vagy a botanikus kert és mindenki fut. Aki nem fut az tempósan sétál, aki azt sem teszi az vagy túrista, vagy csak enni ment ki a parkba, szóval levegőznek és mozognak. Gondoltam, otthon miért nem csinálják, rájöttem, van egy kis különbség Budapest és Sydney között. Tehát megint jól eltelt egy nap. Már nincs sok néznivaló hátra a cityben, azt bepótolom a héten vagy a jövő héten.
Addig is jó húsvéti készülődést, a nyullal beszéltem, megy.
2004. március 30., kedd
Ma is igen jó helyen jártam, benéztem az állatkertbe (Taronga Zoo). Igazából a képek magukért beszélnek, így nagyon sok mindent nem tudok írni. Azt hiszem következő életemben koala akarok lenni, csak meg kell nézni a képeket miért. Ausztrália híres állatai közül mindet láttam, a kengurukat, walabbikat (ez olyan kisebb kenguru fajta), platipusokat (kacsacsőrű emlős), hangyászsünöket, emukat meg a tasmán ördögöt is. Sokról csináltam képet, de a platipus olyan félős, hogy csak sötétben lehet megnézni, és nem lehet fényképezni. Tudta valaki hogy vannak tevék is Ausztráliában? 1840 körül hozták be őket, de néhány évtizedes használat után inkább vasúton szállítottak tovább, sokat szabadon engedtek, így hogy hogy nem elterjedtek a sivatagban. Megnéztem a kígyókat is, a világ 15 legmérgesebb mérgeskígyója közül 11 őshonos itt, az aboriginálok előszeretettel eszik őket, valahogy tudják hogyan kell elfogni. Egyébként minden megtalálható itt is, ami az otthoni állatkertben. Most nem tudom kihagytam-e valamit, ha igen majd pótolom.
Itt lehet képeket nézegetni. katt ide most, vagy egy kicsit később
Persze kihagytam, hogy az állatkertbe hajóval mentem át. A bejáratot a partról lehet elérni, nagy örömömre libegővel, de kibírtam.
2004. március 28., vasárnap
Mire bekönyörögtem azt az üzenetet hogy nem működik a blogszerkesztő (kicsit lejjebb, azt nem kell elolvasni), addigra megjavult, így neki is állok írni. A szombat egy egyszerű kis búvárkodással kezdődött. Mivel eddig nem volt igazán sok kapcsolatom a vízalatti világgal, kíváncsian vártam mit látok majd. Elsőként a sziklákkal kezdett megküzdeni, mivel nem a hagyományos partot választottuk. Kicsit félelmetes volt, mivel picit morcos volt az óceán, szép nagy hullámok voltak. Neki indultunk be a vízbe (jól össze is karcoltam magam) s megkezdődött a halkeresés. Hiába néztem, nem láttam sehol, de kicsit beljebb megjelentek. Pont olyan mint a National Geographic chanelen. Láttam kis szines halakból álló halrajokat, meg magányos 1 métereseket. Akkor döbbentem rá, lehet hogy én is préda vagyok, de megnyugtattak, hogy itt csak növényevők vannak, és csak nagyon ritkán jön cápa (5 évente talán). A nagy ellenség nem a cépa, hanem a jellyfish. Ez valami medúzaféle lehet, ahogy értettem. szépen megcsípi az embert és fájó sebet okoz. Nem találkoztam velük. A vízalatti világ otén egy kis időt szenteltünk a víz felettinek is, mentünk rákászni. Teli volt a part kis rákokkal, tengeri csillagokkal meg csigákkal meg mindenféle fura tengeri izével. Jól néztek ki. A sok úszkálás kitett magáért, rendesen elfáradtam. Este irány city, adták ki a parancsot. Elsőre kicsit megijedtem hogy egy japán bbq partira megyünk, de a végén kiderült hogy tényleg. gondoltam, nem lesz jó nekem a japán konyha, így elhatároztam csak olyat fogok enni aminek legalább 2 lába van (volt). Hát... hoztak polipot, igaz 8 lába van, de inkább csak csirkét meg marhát ettem. Az asztal közepén volt egy kis tűzhely, így mindenki a saját pecsenyéjét sütögette, finom volt. A kiadós kaja után elindultunka dzsungelbe. A belvárost így éjszaka úgy kell elképzelni, mintha New York lenne. Mindenhol emberek a legkülönfélébb nációkbál és anyagi háttérrel. a klubbok előtt sorok állnak, mindenki a legmenőbbe akar bejutni. Rengeteg fiatal van bent, mindenki ezen a néhány háztömbön belül múlatja a szombat estéjét. mi is betértünk is egybeegy pár sörre. Teljesen fura volt, emberi a kidobók egyenruhában (az oda nem valókat be sem engedik), tisztaság mindenhol, padlószőnyeg és jó zene. És természetesen jó sör. Mire már eléggé éjfél körül járt az idő, hazaindultunk. mivel el is telt a nap és nem történt több érdekes dolog, én is befejezem. Remélem mindenki átállította az óráját. Itt a másik irányba kell állítani, mert most lesz ősz. Így már csak 8 óra az eltérés. +8
na pá, majd még írok
halihó! rengeteg mesélnivalóm van, de nem működik a blogszerkesztő, valami gond van, ha megjavul írok.
2004. március 26., péntek
…megint erőt vettem magamon és bementem a szitibe. Leküzdve az igen erős tériszonyomat, rábeszéltem magam hogy felmegyek a kilátóba. Igen nagy erőfeszítések árán de végül nekiindultam. Onnan lentről nem tünt olyan magasnak a torony, de 250m az 250m. Na mindegy, elindult a lift felfele. Közel egy perces emelkedés után fel is ért a legfelső szintre. Nagy levegőt vettem és kimentem a liftből. Tényleg jó magasan voltam. Úgy látszik, 200 méter felett szünni látszik a tériszony simán odamentem az ablakhoz, legalább 1 méterre megközelítettem. (Ráadásul az ablakok kifelé dölnek, nehogy a megszeppent túrista (Én) picit is biztonságban érezze magát.) Lassan azért közelebb is merészkedtem és néhány képet is ellőttem. 0326centerpoint. Tényleg elég nagy ez a város, de szép is nagyon. Miután jól kinézelődtem magam és már háromszor is körbesétáltam, lementem a toronyból, újabb 1 perces liftezés. Gondoltam nézelődök egy kicsit a városi dzsungelben is. Hogy-hogy nem, betévedtem egy aboriginal boltba megnézni a didgeridookat. (Ez az a hosszú, üreges “bot” amit fújnak a bennszülöttek és olyan fura hangja van) Azt hiszem viszek magammal egyet haza, a szomszédok örömére. Úgy látszik nagyon túrista kinézetem volt, rögtön invitáltak egy ingyeneseményre, ahol didgeridookoncert lesz. Időm van, gondoltam elmegyek. Tényleg kár lett volna kihagyni, ez a félórás kis show nagyon fasza volt. Egy fiatal srác didgeridoozott és alatt meg jó kis modern zene volt, a háttérben meg filmeket vetítettek. Sokmindent mesélt a show végén az abokról. A didgeridoo egyik abo neve jigijigi, főleg az északi területeken elterjedt hangszer, a törzsekben e segítségével tanítanak, erre táncolnak, teljesen felivódott a kúltúrájukba. A deli részeken pedig egyáltalán nem használják, mivel nem is ismerik. A legvégén a közönség is kérdezhetett a sráctól, olyan bátor voltam hogy én is kérdeztem. A kérdésem az írott nyelvükre vonatkozott, azaz van-e. Nincs. Kb. 3000 különböző tájszólás van, de ezek annyir különbözők, hogy a szomszéd törzsek is cask nehezen értik meg egymást. Az üsszes “írott” kultúrájuk a megmaradt rajzok. Olyan nagy ez az ország, hogy manapság is találkoznak a sivatagban élő aboriginalokkal, aki életükben nem láttak még fehér embert, fogalmuk sincs róla hogy létezik más is a földön, mint ők.
Most jut eszembe, szerdán is bent voltam a városban egy kicsit sétálgatni, bementem a kortárs művészetek múzeumába. Elég lököttek az ausztrál művészek is, úgy látszik a “hülyeség” egyetemleges. Azért nagyon jó volt, mindenféle multimédiás dolgot csináltak. Igazából azt látni kell, elmesélni nem lehet.
Gondltam, megint van 35 fok és baromi fáradt vagyok, hazafelé veszem az irányt. Szépen belefutottam egy tüntetésbe, valami TV csatorna mellett tüntettek, hogy az milyen jó, meg mennyire kell, vagy valami ilyesmi (én nem nézem azt a csatornát). A töntetők ugyanolyanok mint otthon, sok buta kinézetű ember, meg egy hangoskodó aki csak kantálja a nem igazán rímelő kis versecskéjét. És ott a többi bámészkodó is, mint én is.
Hát ennyi történt ma, holnap lehet hogy megyek és megnézem a három nővért. Ha tényleg így lesz, majd beszámolok arról is.
És kellemes hétvégét mindenkinek. Hallom, javul az idő, én meg csak szenvedek itt a hőségben.
2004. március 23., kedd
...mint ígértem, bevetettem magam a városba. Csak sétálgattam és néztem az embereket. Ha nem nézem hogy baloldali a közlekedés (amire nagyon kell vigyáznom nehogy elüssön egy auto vagy egy busz mert csak megszokásból sétálok és nem figyelek a másik oldalra) olyan Sydney mint egy nagyváros. Ez hülyeség volt, mivel Sydney egy nagyváros. Na mindegy ezen remek bevezető után el is kezdhetnék mesélni. Tehát kis sétámat szépen megterveztem, végigmentem a Botanikus kerten ami itt van Sydney szívében. Azt kell tudni róla, hogy mikor az első telepesek ideérkeztek, ennek a helyén volt az első farm. Most csak küzparkként működik és nagyon nagy. Teli számomra ismeretlen növényekkel, fákkal. No meg a madarakat sem ismerem fel, kivéve a kakadút meg a galambot. Van olyan fa is amit akkor ültettek, le is fényképeztem. Ha valakinek van kedve növényhatározni, tessék megnézni a képeket. Elfelejtettem valamit. Mivel Ausztrália angol befolyásoltságú volt és még mindig a Bözsi (Erzsébet királynő) a nagyfőnök, minden hely, utcanév angol származású, azaz van ugyanolyan utca Sydneyben mint Londonban. Így a botaniks park előtt voltam a Hyde parkban. Azt hiszem ezt is túlmagyaráztam. visszatérve a sétához, a kis ösvény amin barangoltam kivezetett az Operaházhoz, persze teli túristákkal. Én is rögtön azzá vedlettem. Előkaptam a képfényezőt és kattintgattam mindenfelé amerre láttam. fura ez az Operaház, képen jobban néz ki, de így is nagyon jó. 1969ben tervezték és nem sokkal később fel is építették, gondolom milyen fura és progresszív volt akkor, hiszen még ma is nagyon modern formája van. Találtam egy kis leírást is róla, a képek között meg kell nézni mi volt a tervező alapgondolata. Érdekes. Miután jól kinézelődtem magam, meg jó sokat fényképeztem, meg jól kiüldögéltem magam a lépcsőn hazafelé vettem az irányt. Ekkor kezdődtek az érdkes dolgok. Volt egy utcai mutatványos aki mindenféle merész dolgot csinált. Egy biciklin állva zsonglőrködött két bárddal meg egy fáklyával miközben megszeppent túristákat kerülgetett, aztén az egyik kést kicserélte egy láncfűrészre és folytatta, baromi jó volt. Mikor vége lett ennek, feltette a biciklijét egy oszlop tetejére, Kiválasztott embereket a köznségből, hogy kötelek sgítségével tartsuk állva az oszlopot. Szerény személyemet is kiválasztotta, így belementem a játékba. Kérdezte honnan jöttem, mondtam neki hogy Magyarországról, és tudta hol van, volt már Budapesten is. A bamba usztrálok meg kérdezgették hogy miért vagyok éhes? (gy.k. Hungary, hungry). Kérdezte hogyan jöttem, én meg mondtam neki hogy gyalog. Ekkor megint nem értettek semmit. Mindegy. Ezen kis intermezzo után felmászott az oszlopra, ráálllt megint a biciklire és megint dobálózott egy égő fáklyával, a láncfűrésszel meg egy almával, amit közben megevett. A műsor végén kérte a támogatásunkat, adtam is neki pár dollárt. Azért nem többet, mert mégis csak szereplő voltam, meg nem is volt több apróm. Ezután felszálltam a vonatra és elindultam hazafelé. Persze rossz vonatra szálltam. Itt csak az számít hogy hol szállok ki, így vonatoztam egy keveset is. A végére jól el is fáradtam.
Ilyen remek dolgok történnek ha elébe megyek. Addig is tessenek széves képeket nézni, meg néha idelátogatni olvasgatni. Ezentúl próbálok gyakrabban írni.
Pápá
itt vannak a képek 0322city
2004. március 21., vasárnap
...nos. Megnéztem a blog statisztikáját, 85 rendszeres olvasó van 6 országból, legtöbben hétfőn nézik meg történt-e velem valami. Ahhoz, hogy máskor is visszatérjenek, írnom kell. Ez elég nehéz akkor, amikor a szürke hétköznapok csak szaladnak egymás után. Ezentúl megpróbálok sűrűbben írni. Nagyon bele kell húznom a kalandokba, hiszen már csak 100 napig vagyok Sydneyben. Meg kell még néznem Ulurut (Ayers Rock), Canberrát és korallzátonyt, meg még mindent amit lehet, hiszen ezért jöttem. Azért sietek majd haza. Ami hiányzik, az ízek. Itt minden szép, az uborka zöld, a paradicsom piros, a szilva lila, olyan szine van mindennek ahogy a nagy könyvben neg van írva, de ize nincs semminek. Ezek az ausztrálok sokminden jóból kimaradnak. Ehelyett van kagyló, rák meg minden fura geninctelen amiket tonnaszám esznek. Azért nem éhezek. Jól érzem magam. Hétfőn bevetem magam a citybe, arról biztos lesz valami érdekesebb írnivaló, és lesznek képek is. Addig is lehet nézni a régieket. Mára ennyit, majd többet később...
...nos. Megnéztem a blog statisztikáját, 85 rendszeres olvasó van 6 országból, legtöbben hétfőn nézik meg történt-e velem valami. Ahhoz, hogy máskor is visszatérjenek, írnom kell. Ez elég nehéz akkor, amikor a szürke hétköznapok csak szaladnak egymás után. Ezentúl megpróbálok sűrűbben írni. Nagyon bele kell húznom a kalandokba, hiszen már csak 100 napig vagyok Sydneyben. Meg kell még néznem Ulurut (Ayers Rock), Canberrát és korallzátonyt, meg még mindent amit lehet, hiszen ezért jöttem. Azért sietek majd haza. Ami hiányzik, az ízek. Itt minden szép, az uborka zöld, a paradicsom piros, a szilva lila, olyan szine van mindennek ahogy a nagy könyvben neg van írva, de ize nincs semminek. Ezek az ausztrálok sokminden jóból kimaradnak. Ehelyett van kagyló, rák meg minden fura geninctelen amiket tonnaszám esznek. Azért nem éhezek. Jól érzem magam. Hétfőn bevetem magam a citybe, arról biztos lesz valami érdekesebb írnivaló, és lesznek képek is. Addig is lehet nézni a régieket. Mára ennyit, majd többet később...
